Olvasóm érdeklődött egyéni coaching iránt, ezt válaszoltam neki:
“Kedves Cs.!
Köszönöm leveledet, bemutatkozásodat és érdeklődésedet.
Igen, van lehetőség rá, hogy privátban konzultáljunk.
A következő folyamatot javaslom – díjmentesen, minden kötelezettség nélkül:
- találkozzunk személyesen, mesélj még, amit szeretnél, én is elmondom az együttműködés feltételeit
- ha úgy gondolom, hogy én vagyok az embered, örömmel adok egy ajánlatot – szintén minden kötelezettség nélkül
- ha úgy gondolom, hogy én nem tudok neked érdemben segíteni, akkor igyekszem ajánlani neked valakit, akiről feltételezem, hogy jobban tud neked segíteni, mint én. Természetesen itt sincs semmi kötelezettség a részedről.
- csatolva küldök két dokumentumot. A Coaching Elköteleződés >> öt kijelentésére értelemszerűen válaszolj (elég lesz a találkozásunk végén), a Coaching Megállapodást >> csak megérteni és elfogadni kell.
- kérlek töltsd ki a vezetői hatékonyság tesztet >> – díjmentes elemzést küldök e-mailben, találkozásunk során ennek az eredményét is megbeszélhetjük.
- nem elvárás, de ha gondolod, önmagad „előzetes” felkészülése céljából (szintén minden kötelezettség nélkül, egyelőre önmagad számára, reflexió céljából) elkezdheted kitölteni a kérdőíveket, amelyeket együttműködés elején minden ügyfelemet megkérem, töltse ki.
A kérdőíveket itt találod:
https://sikertervezes.hu/kerdoivek-coaching-egyuttmukodeshez/
Ha együtt fogunk dolgozni, akkor természetesen meg foglak kérni, hogy nekem is küldd át a kitöltött, megválaszolt kérdőíveket, ez segíti az együttműködést.
Mindent, amit eddig írtál, és ami a jövőben el fog hangzani, teljes diszkrécióval kezelek, az szigorúan kettőnk között marad, bármit is, ami veled, az általad elmondottakkal kapcsolatos, csak és kizárólag a te engedélyeddel fogom felhasználni (ez lehet ajánlás, esettanulmány – ezt is csak úgy, hogy a beazonosíthatóság teljes mértékben ki legyen zárva).
Mikor érnél rá egy személyes találkozásra?
Legyen szép hétvégéd, várom válaszod!
Üdvözlettel:
Tamás”