“Kedves Tamás,
minden írásod jó, tetszik és helytálló.
Maradt az első helyen az, amit már a múltkor is megírtam. Önmagunkat kell legyőznünk elsősorban, és nem másokat.
Aztán meg az a helyzet, hogy majd minden írásod azt feszegeti, hogy változnunk kell – jó irányba. Vagyis mindenek előtt nekünk kell változnunk, azután majd a vállalkozásunk is változik.
A cégünkben dolgozó emberek és a vállalkozásunk össz egészében sem lehet jobb, mint mi magunk. Merthogy belőlünk áll elő az a bizonyos vállalkozás, és hát mindenkiből csak az tud előállni, ami tőle kitelik, azaz csak azt tudja adni, amije van.
megjegyzés:
Az egy másik kérdés, hogy ebbe nem feltétlen gondol bele mindenki – vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kevesen tudják ezt. Legalábbis kevesebben, mint kéne. (Viszont ezért vagy Te, hogy felhívd rá az emberek figyelmét.)
Az ütős megfogalmazás számomra a következő:
A TE EMBERI MINŐSÉGED ADJA A CSELEKVÉSEID MINŐSÉGÉT, AMI AZ EREDMÉNYT HOZZA; AMI MEGTEREMTI AZT AZ ÉRTÉKET, AMIÉRT A VEVŐID FIZETNEK.
Üdvözlettel:
Z.”