Kutatók egy csoportja 5 majmot bezárt egy ketrecbe. Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére egy banánt.
Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába. Minden alkalommal, amikor az egyik majom megpróbált felmászni a létrán, a kutatók a többieket leöntötték hideg vízzel.
A majmok hamar megtanulták, hogy amikor valamelyikük elindul a létrán, azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, akkor jön a hideg zuhany az égből.
Nem sok idő kellett hozzá, hogy egyik majom se próbálkozzon többé felmászni a létrán.
Banán ide, banán oda…
Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra. Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem kaptak hideg zuhanyt. Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.
Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt. Elindult a létrán és rögtön kapott érte…
Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a legújabb majom megverésében, holott nem tudta a verés miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába.
A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet.
Most már senki nincs az eredeti 5 majomból.
Egyik majom sem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.
Egyik majom sem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.
Mégsem másznak fel érte.
Miért?
Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:
“Nem tudom. Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok. Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.“
Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.
Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?
Ki mondta azt, hogy ez így jó?
Ki döntötte el?
Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…
Jobb, szebb? Nem tudjuk.
Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.
Csak ülünk lent a létra alatt, és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki merészeli megkérdőjelezni a “törvényt”…